dimanche 13 juin 2010

London...


Már rutinból és a munkából rohanok a Gare du Midi-re, hogy felpattanjak az Eurostar Londonba tartó menetrendszerinti járatára. Vicces azért, hogy közel két óra múlva már a Brit főváros közepén pontosabban a St Pancrason fogok tülekedni többezred magammal a kijárat felé. 

Sikerült nem lekésnem a vonatot, pedig voltak pillanatok amikor rezgett a léc, mert a  Schumanon szokás szerint valamelyik nemzet fiai gyűltek és tartották fel a forgalmat és a járókelőket, mert a világ tudtára akarták adni azt a nagymérvű igazságtalanságot ami őket érte.  Gondoltam szarok rá, végül is Londonba megyek, olcsó jeggyel és senki nem veheti el a jó hangulatomat. 

A vonaton kedves utastársamat kicsit nagyra méretezték, de ezt ő is hamar észrevette és az első adandó alkalomal elült mellőlem, így egymagam birtokoltam két üllőhelyet egész végig. Az út hamar véget ért és szerencsére Londonban is kánikula volt amikor megérkeztem. Első utam a jegypénztár, mert bele kell vetnem magamat a metró rejtelmeibe. A jegyárus rámnézett és már küldött is a franciául beszélő árushoz, mert nem feltételezte, hogy el tudom mondani mit szeretnék, pedig eltudtam volna mondani...
Már bérlettel felszerelkezve indultam ki a pályaudvarról, hogy végre cigizzek és lokalizáljam a találkozási pontot Mózes barátommal. Ettől kicsit paráztam, mert nem tudok jól tájékozódni idegen helyen és a decemberi csúfos esős, metrólezárásos buszosturák után joggal agódtam, hogy valaha is odatalálok, ahol várnak rám. De sikerült! Saját magamat is meglepve igazodtam el a metró térképen mentem az egyikről a másikra és egyszer sem kellett visszafordulnom, mert rossz irányba indultam volna el. Nagy arccal érkeztem és már suhantunk is a Sohoba, hogy kicsit pezsegjen körülöttünk a levegő. Mondhatni pezsgett, valahogy ez a tulméretezett város, nem nekem való, mert minden pillanatban csak azt figyeltem honnan kerüljem az embereket és vágjak utat magamnak az előrejutáshoz. 

Ez London és ezzel együtt kell szeretni, mondták sokan, én nem osztom a véleményt és továbbra sem a kedvenc városom.  Ettünk-ittunk, majd leheredtünk egy Temze parti sétány padjára és szemben Erzsike ünneplős hajójával söröztünk ( én nem csaj a jelzőt használom). 


Másnap a kedvenc programom következett, három év után megszületett a második szifonkám is , leánykori nevén az Iphone 3GS telefon. Tudom rá két napra adták ki a 4G, de ennyire nem vagyok sznob, hogy az első körben órákig sorba álljak és lekössem magamat évekre, hogy hozzá jussak egy igazán szép, de alig okosabb jószághoz. Most ennek örülök, de nagyon. 
Tehát London megvolt, szifonka megszületett, én pedig szerencsésen hazaértem.

3 commentaires:

Tündér a dit…

Hopp...megvagy:))

trinity a dit…

Itt még megtalállak...Máshol eltűntél, de rendesen:(((
Azért az én kedvemet nem vetted el Londontól! :D

belgasagok a dit…

Tündér meg biza:)

trinty:) Warum sagen Sie das?