vége a nyárnak...

na ez Belgiumban nem bír annyira hírértékkel, mert azt a néhány napot leszámítva nem is volt igazi nyár. Elkezdődött az iskola, ami szintén nem hír, mert a második után jön a harmadik szint és tovább. Menet közben lett "professeur de privé",  akinek köszönhetően mára minden sokkal egyszerűbb...

Munka meg jó sok és természetesen az edzés, heti 3-4 alkalom. Dióhéjban ennyi. 

Kaja képek egyszer feltöltésre kerülnek, már csak azért is, mert szépek:)

ének az esőben...

Hétvége és a már hetek óta tartó kánikula. Mit tehet az ember, keres vizet, vízpartot és néhányszor elénekeli, hogy "jaj úgy élvezem én a strandot". Nade, e helyett! 

Két órát kocsikázik oda és majd vissza a tikkasztó napsütésben. A Holland tengerpart és Zeeland tartomány ismeretlen volt számomra, pedig határos Belgiummal azaz a Flamand résszel. 

Tengerpart mentén sok kicsi település, néhány elég bénára sikeredett szélmalom és a kilométeres szabad strand. 

A strandon tömeg. A tömegben néhány szabad négyzet méter, ahol először azt hittem jól kialszom magam. Nem sikerült, mert néhány esőcsöpp megzavart, majd a sok cihelődő által keletkezett hangzavar és egy sirály is, aki röptében a lapockámra szart egy langyosat. 

Röviden ennyi.  

Hazafelé, szerencsére már Brüsszel határában elkapott a vihar és a borsónyi jég darabok pattogásától, a mennydörgéstől, a hirtelen jött sötétségtől pillanatok alatt Hickok-i hangulat kerekedett.

Nekem továbbra is a Balaton a Riviéra:))))

fusion de tomates...

A fúziós paradicsom!

A palántákat még otthonról hoztam és belga földben a belga napsütésben ért meg és még érik, remélem jó sokáig. A paradicsomomról elmondható, hogy elvileg bio tápoldattal locsolgatom, de vegyszer mentes. Az íze pedig végre paradicsomi. Ennyit az önfényezésről:)

je vous remercie....

aki Belgiumban él gyakran szembesül a rugalmatlansággal az ostobasággal és a töketlenkedéssel. Itt  valahogy mindent olyan körülményesen lehet elintézni, hogy ha valami ellenkezőt tapasztal az ember ,akkor elcsodálkozik. Ezt tettem ma én is.

Alap történet, hogy csomagban édességet adok fel egy kórház rehabilitációs osztályára, ahol az édesapám fekszik, most combnyakcsont töréssel, azaz már megoperálták és járni tanul újra mostanság. Gondoltam egy nagyot, hogy küldök egy doboz édességet a nővéreknek hátha jobban odafigyelnek, minden estre előre is "megköszönni" a munkájukat. Szerintem az ötlet, már csak azért is tökéletes mert az enyém, és ha én kapnék nővérként egy doboz csokoládét Brüsszelből, tuti össze szarnám magam a gyönyörtől. 

Annak rendje és módja szerint megvásároltam a csokoládékat. Elmentem a postára és téptem egy sorszámot. Gyomorgörcsöm volt előre, mert hónap végéig kell az adó papírokat feladni és féltem , órákig fogok sorban állni, e helyett üres volt a fiók. A polcról levettem egy dobozt, az itiner alapján összehajtogattam, majd belepakoltam és még egy képeslapot is megírtam, beletettem. Időközben sorra kerültem. A rossz arcú tisztviselő elmosolyodott, majd elmondta, hogy írjam rá kinek küldöm, mert elég nehéz feladni cím nélkül. Megtettem, majd bele a kis szekrénybe ( itt ugyanis egy üveg kalitkába kell betenni a csomagot, mert a személyzet máshogy nem érintkezik az ügyféllel). A postás lemérte és közölte kilenc grammal nehezebb. Egy "bassza meg" hagyta el a számat, amikor az ember elmosolyodik, kinyitja a dobozt és elkezd módszeresen levagdosni kilenc grammot a kartonból. Néztem nagyot, majd elmagyarázta, hogy így megtakarítok öt eurót. Miután méretre igazította a csomagomat, gondosan leragasztotta és még mosolygott is. Én meg csodálkoztam és nem győztem megköszönni a kedvességét, ami alapban nem jellemző itt Belgiumban. Nem akarom azt írni , hogy otthon sem lenne ez jellemző, mert mostanában nem adtam fel csomagot, de kétlem.

Beírtam egy ötöst a belga szolgáltató iparnak. Igaz, szerintem ez árválkodni fog egy ideig, de akkor is ami jár, az jár.

zsemlekenyér:)

 na, aki most idetalál semmi jóra ne számítson.

A történet:)

Limára oldalán nosztalgiázva megtaláltam a "klasszikus" zsemlekenyér  ( mifelénk, náluk zsúrkenyér) receptjét. Ez a kenyér gyermekkoromban a prémium kategóriához tartozott és csak akkor vettünk, ha vendégek jöttek, akkor is csak a klasszikus téliszalámis és kolbászos szendvics készítéséhez, melyeknek a tetején ott volt az elmaradhatatlan tojás karika, savanyú uborka és a reszelt trappista, melyet olyan jól bele lehetett taposni a perzsaszőnyegbe. Tehát, miután kinosztalgiáztam magam, gondoltam megsütöm, mert már a kenyérsütőgép is segít a dagasztásban. Nem tudom mi történt, lehet a derűs elbutulás első jelei jöttek elő, de háromszor is elolvastam a receptet és ott volt, hogy "2 dkg" élesztő. Osztottam szoroztam és arra jutottam, hogy az 20 gramm, ezek után pedig fogtam két csomag szárított élesztőt és bedagasztottam. A többit már gondolom mindenki tudja. De meg sütöttem és lett egy nem tudom minek nevezzelek típusú kenyerem.

Nem adom fel!

Résumé ...

A hetek telnek és a posztok nem akarnak megszületni. Ez nem jelenti azt, hogy nem  vagyok kiváló háziember, nem sütök-főzök és nem történnek balga dolgok itt Belgiumban, csak mégsem.

A környezetemben változások történtek, úgy mint született egy szép nagy televízió és mellé egy wii:) egy kenyérsütőgép, ami megmutatta, hogy lehet a világ legrondább kenyerét megsütni és a legfontosabb az új iphone, ami jelenleg csak levélnehezék, mert még okosítani kell rajta egy kicsit:) Megvoltak a vizsgák is amire nem vagyok annyira büszke, de lelkes amatőr lévén a nyarat a pótlásra fordítom és béreltem egy Professeur privé-t, aki átsegít a nehézségeken. A közeljövőben írok még egy tesztet német nyelvem, amivel sok szándékom még nincs, de kellenek a sikerélmények is. Amúgy meg dolgozom sokat, de ez segít abban is, hogy közeledik a nagy nap amikor a kezemben tarthatom majd a nikon d-90.et. 

Tehát röviden ennyi. 

Apró bosszúságok érnek napi szinten, de hála a mentornak, már tudok a dolgokon mosolyogni és nem hagyom befolyásolni az önbecsülésemet. Sajnos nem könnyű feladat, de üsse kő ez még belefér. 

Hétvégi programom módosul, mert a cimborám lekéste a Londoni gyorsat és ott maradt ebek harmincadjára, lehet ezen a napsütéses hétvégén tengerpart látogatás lesz egyedül. Kifekszem a napra és nézem a felhőket. Bármennyire is nyálas program, de megérdemlem... :)

London...

Már rutinból és a munkából rohanok a Gare du Midi-re, hogy felpattanjak az Eurostar Londonba tartó menetrendszerinti járatára. Vicces azért, hogy közel két óra múlva már a Brit főváros közepén pontosabban a St Pancrason fogok tülekedni többezred magammal a kijárat felé. 

Sikerült nem lekésnem a vonatot, pedig voltak pillanatok amikor rezgett a léc, mert a  Schumanon szokás szerint valamelyik nemzet fiai gyűltek és tartották fel a forgalmat és a járókelőket, mert a világ tudtára akarták adni azt a nagymérvű igazságtalanságot ami őket érte.  Gondoltam szarok rá, végül is Londonba megyek, olcsó jeggyel és senki nem veheti el a jó hangulatomat. 

A vonaton kedves utastársamat kicsit nagyra méretezték, de ezt ő is hamar észrevette és az első adandó alkalomal elült mellőlem, így egymagam birtokoltam két üllőhelyet egész végig. Az út hamar véget ért és szerencsére Londonban is kánikula volt amikor megérkeztem. Első utam a jegypénztár, mert bele kell vetnem magamat a metró rejtelmeibe. A jegyárus rámnézett és már küldött is a franciául beszélő árushoz, mert nem feltételezte, hogy el tudom mondani mit szeretnék, pedig eltudtam volna mondani...

Már bérlettel felszerelkezve indultam ki a pályaudvarról, hogy végre cigizzek és lokalizáljam a találkozási pontot Mózes barátommal. Ettől kicsit paráztam, mert nem tudok jól tájékozódni idegen helyen és a decemberi csúfos esős, metrólezárásos buszosturák után joggal agódtam, hogy valaha is odatalálok, ahol várnak rám. De sikerült! Saját magamat is meglepve igazodtam el a metró térképen mentem az egyikről a másikra és egyszer sem kellett visszafordulnom, mert rossz irányba indultam volna el. Nagy arccal érkeztem és már suhantunk is a Sohoba, hogy kicsit pezsegjen körülöttünk a levegő. Mondhatni pezsgett, valahogy ez a tulméretezett város, nem nekem való, mert minden pillanatban csak azt figyeltem honnan kerüljem az embereket és vágjak utat magamnak az előrejutáshoz. 

Ez London és ezzel együtt kell szeretni, mondták sokan, én nem osztom a véleményt és továbbra sem a kedvenc városom.  Ettünk-ittunk, majd leheredtünk egy Temze parti sétány padjára és szemben Erzsike ünneplős hajójával söröztünk ( én nem csaj a jelzőt használom). 

Másnap a kedvenc programom következett, három év után megszületett a második szifonkám is , leánykori nevén az Iphone 3GS telefon. Tudom rá két napra adták ki a 4G, de ennyire nem vagyok sznob, hogy az első körben órákig sorba álljak és lekössem magamat évekre, hogy hozzá jussak egy igazán szép, de alig okosabb jószághoz. Most ennek örülök, de nagyon. 

Tehát London megvolt, szifonka megszületett, én pedig szerencsésen hazaértem.

Riga, a koszos ablakok városa...

Megint egy " hova olcsó a ryanair" kirándulás volt. Kánikulába érkeztünk és a leszállás után még a Cseh kormányfő delegációját is végig izzadtuk a reptéri buszon, de megérkeztünk Rigába. 

Lettország fővárosának egyik jelzője lehet, mert ennyire sok koszos ablakot régen láttam. De számos erénye van, többek között a konyhája. Riga kellemes város, nyomokban látható a negyven éves megszállás, de mindent megtesznek, hogy ne kössék őket a hajdani nagy szovjetunióhoz. Igazán nem értem miért, az orosz nyelv kifejezetten szép, főleg akkor, ha az ország fele még a mai napig azt beszéli, bár megpróbálja titkolni. Itt is felnőtt egy generáció a rendszerváltás óta és a fiatalabb nemzedék bárhol megállja a helyét.

Magyarországgal ellentétben kifejezetten jól beszélnek angolul nem csak a fiatalok, az idősebbek is. Talán tudják, hogy ha már gazdaságuk nincs, legalább a turizmusból kivegyék a részüket. 

A főváros élhető, viszonylag olcsó a tömegközlekedés, látnivalók..., talán az épületek, mert a múzeumokban csak kavicsok, a történelemre nem mentek rá. A terek és az utcák tiszták, a szolgáltatások szervezetten működnek és nem érezhető, hogy a turistákat le akarnák húzni, ami  Magyarországra sajnos még a mai napig jellemző.

Tengerpartja érdekes, nem kiépített, egy szerencsétlen halárust sem láttunk közvetlen a parton.  A sétáló utca hangulata megegyezik a Siófok Petőfi sétányéval, mind árban és a szolgáltatások színvonalában. A tenger riasztó és koszosnak tűnik, de lehet hogy csak én voltam finnyás, mert a jól edzett Lettek önfeledtek szelték a hűs habokat. 

Ami zavaró volt, hogy még tovább volt világos, mint Brüsszelben. Éjfélkor még szürkült az ég és reggel ötkor már besütött a nap. Ennek örömére a hajnalban haza igyekvő és még szórakozó fiatalokat a köztisztaságáért felelős kukások váltották az ablak alatti szerenádnak nem nevezném extrádműsorban. 

Rigáról ennyi fért bele:)

Malaga...

Januári hideg, mindenhol esik és már a depresszió határát súrolja a hangulatom, amikor jön az isteni szikra... Hol van most meleg, hová lehet olcsón repülőjegyet venni és szállást foglalni, és a többi.

A választás Malagára esik, az előrejelzés szerint 19 fok, semmi eső, szél és sötétség.

A Kedves fapados késő délután, már sötétben szállt fel és közel két órás repülés után, spanyol földön landolunk.  Este van. Brüsszelben ekkor -9 fok, szakadó eső. Az emberek polóban és rövid nadrágban futnak a tengerparton. Így lehet élni:) irigylem.

Egy sofőr várt a reptéren és mindössze harminc euróért adott egy kisautót három napra, ami több volt mint baráti ár. Egy valamit nem adott,  áramot a szivargyújtóba, ezáltal a GPS, mint díszítő elem volt jelen. GPS-szel, bárhol otthonosan lehet közlekedni, de nélküle elég vicces, ha még térkép sincs a kéznél. Ennek örömére másfél órás bolyongás után egyszer csak a felkiáltottam, hogy "a faszomba de jó lenne, ha ez lenne a mi szállodánk" és mit ad isten, felnézek és kb. harminc méterre egy neon táblán ott ficeg a szállodánk neve. Hmmm. Lehet ufo vagyok, minden esetre ennek nagyon megörültünk.

A szálloda frissen felújított, erősen klórszagúra sikált épület. A lobbiban egy ikeás íróasztal mögött fiatal lány látja el a menedzseri és a recepciós szolgálatot. A szoba puritán,  tiszta és kényelmes. Talán ennél nem is kell több 37 euróért, azt gondolom.

Másnap reggel már terv szerint haladtunk, természetesen térkép alapján, melyen részletesen jelöltek minden érdemleges látnivalót. Kezdésként, egy nem turistáknak nyitott kávézót támadtunk meg, melynek sajátos hangulata rögtön megfogott. A szűk sikátorban székek egymás hegyén hátán, hemzsegtek a járókelők és a reggel kávézó spanyolok. Békésen ültek, várták a pincért és hangosan üdvözölték az arra járó ismerőseiket. A pincérek pörögtek (tanulhatna minden magyar és belga, francia kollégájuk), mellé mosolyogtak és kedvesek voltak, fehér köpenyben, akár a korai hetvenes években Magyarországon. Kezükben tálcával és egy tejes kannával egyensúlyoztak  asztaltól, asztalig.

Megkaptuk a kávénkat, mellé a csurroszt,  és természetesen egy mosolyt. Jól indult a napunk azt hiszem. Nyakunkba vettük a várost és próbáltunk jó turista módjára minden tereptárgyat szemügyre venni. Be kell vallanom,  már nagyon utálom a templomokat, katedrálisokat, de ha már eljöttünk idáig, látni kell. Persze, mindegyiket dombra építették, délre már a lábamat sem éreztem. Kellemes volt megpihenni egy pólóban a narancsfa alatt, földről az érett gyümölcsöt felszedni és eszegetni. (erre egy helyi lakos hívta fel a figyelmünket és hála neki, megismertük, milyen is a földről szedett gyümölcs íze). A helyi homleszek legalább  nem kaphatnak skorbutot, mert a c-vitamin pótlásukról az utcán hever.

A nagy kulturálódás közepette a Catedral La Manquita  katedrálisban elhagytam 40 eurót, remélem a jó isten nemes célokra használja fel.

Nagy örömömre a Picasso múzeum közelében belebotlottunk egy dunkin donuts - ba és végre nosztalgiázhattam, mert a fánkjait nagyon szeretem.

Ezen a napon még megnéztük a híres "Madonna által megénekelt" bikaviadal helyszínét a Plaza de Toros -t, ahol azon a napon szerintem, mi voltunk  az egyetlen látogatók.

Természetesen közben sütött a nap és tavasz volt a télben. Sikerült a tengerben egy kósza hullámba belegabalyodnom és a nagy fényképezések közepette, térdig elnyeltek a hűs habok.

A harmadik napon Cordoba és Alhambra. Autóval nem nagy távolság a látnivaló pedig felejthetetlen. Igaz az én tériszonyomnak a viaduktokon történő áthaladás mindig egy trauma, de megbirkóztam velük.  Érdekes volt a szikrázó napsütésben a havas hegycsúcsokat nézni. 

Összességében Malagán azaz Spanyolország ezen részén szívesen tengetnék öreg napjaimat minden januárjában, amikor felénk az időjárás több mint lehangoló.

nekrológ...

tegnap délután azt látom, hogy a biciklim nincs a helyén, azaz lezárva a ház garázsában, ahogy hagytam a minap.

hát erre csak azt tudom mondani, hogy "basszamegakurvaanyját", aki elvitte:( most kicsit utálom, az arabokat, a négereket, a keleteurópaiakat, a belgákat és a sunyi geci kis belgát, akit egy éjszakai erkélyen való cigizésem alkalmával megláttam, amint a ház előtt parkoló autókat nyitogatja. Szerencsére észrevett és gyorsan eliszkolt, de szegény biciklim még védekezni sem tudott, mert ott volt lelakatolva és csak várt rám. Hát csak egy évet élt és túl drága volt ahhoz, hogy most pótolni tudjam a hiányát. 

Ez van...

Watermael-Boitsfort Markt am Place Leopold Wiener

Vasárnap reggel mit csináljon az aludni nem tudó ember! Piacra megy, és megpróbál még az álmosan andalgó balgák előtt odaérni. Kilenc órakor még nézelődni is lehet a "falusi" piacon, ahol a Brüsszel környékéről érkező árusok elég drágán próbálják eladni a "bio" cuccokat. Ezen a Watermael-i piacon az árak kb. háromszorosai a jól megszokott Gare-Midi-ének, de nézelődni jó. Ezt tettem én is, majd jött a jól bevált, harmada áron. 

Az Olasz tészta, amit egy fadobozból árulnak sokféle ízben.  A készítő saját kezével. porciózza. Gusztusos, bár hagy némi kívánni valót az installáció.

A marokkói TV paprika, amit Magyarországról kitiltottak, mert ciánt tartalmaz:)) Ez vicc! Mindenesetre, ha tartalmaz akkor is harminc kilót kellene megenni, hogy legyözzön egy egészséges szervezetet. 

A francia pék megéri a pénzét...

Számomra érdekes eper 6,50 euró. Még azt is ráírták, hogy eredeti Belga. Azt persze nem értem, mikor volt ideje napot látni, mindenesetre a nemzeti érzést meg kell fizetni.

Knokke...

"Nekem a Balaton a riviéra, napozni ott szeretek a homokon" énekeltem délután, pedig csak Knokke-ig jutottam, de önfeledtem tapostam a homokot a gondosan elrendezett napozó ágyak között.

Traditionnels hongrois croissant au beurre

Vajaskifli újra. Sajnos nem tudom megunni és hónapok óta nem került az asztalra. Talán ez volt az első pékárú, amit Limara oldaláról megsütöttem és egy évvel ezelőtt még, rendszeresen éjfél után került az asztalra. Belgiumban lehet azt mondani, hogy jók a pékek, mert számtalan "francia" érdekességgel szolgálnak, de vajas kiflit nem sütnek és vajas kifli nélkül lehet élni, de nem nem feltétlen:) 

Munka után gondoltam egyet és a flamand mosógép szerelő seggét nézve kipattant az ötlet, hogy vajaskiflit kell sütnöm. Semmi összefüggés a két dolog között, de ha kipattan valami, akkor az kipattan. A mosógép szerelő pedig nagyon vicces volt, mert szépen felkészültem, hogy mi a baja a gépnek és ő nemes egyszerűséggel közölte, hogy nem tud franciául. Ezt persze nem hiszem, mert a szolgáltatóknak kell a két nyelv ismerete, de ő nekiállt és csinálta a dolgát. A lényeg hogy megy a gép:)

Vajas kifli, retek, sajt, vaj, bögre tej. Ez lesz a méregtelenítő vacsora, mert belefér:) Ahoj:)

A kifli receptje itt:) természetesen a szerző oldalán, mert felesleges lenne másolni. Már mindenki tökélyre vitte szerintem,  aki még nem, az húzzon bele:)

újra itthon...

lassan már egy hete, hogy megjöttem, de írni, nem volt kedvem. Szerencse, hogy autóval mentem így nem veszélyeztette az érkezést a káosz ami reptereken uralkodott napokon keresztül. Igaz az utak tele voltak, de legalább lehetett haladni. III. Albert, hála a sufni tunignak, olyan volt mint egy ma született bárány. Kackiásan rótta a kilométereket és alig fogyasztotta a benzint. Budapest-Brüsszel kereken két tank, azt gondolom ez jó arány, ha hozzá adom azt a közel száz kilométert, ahol kapcsolgatni kellett, mert építették az utakat. Ettől függetlenül továbbra sincs kedvem autóval Magyarországra menni, ha nem muszáj. A kötelező szerviz és a kopott alkatrészek cseréje pont annyiba került, mint itt Brüsszelben csak a munkadíj, és akkor még nem is számszerűsítettem:) maradjunk annyiban hogy a negyede.

Otthon minden rendben ment. Sikerült a két hét alatt csak egyszer főznöm, beleértve a húsvéti ünnepeket is. Élveztük a Szlovák vendégszeretetet, ahol szemtelenül olcsón lehet enni szemtelenül finom ételeket és mellé a palóc tájszólás garantáltan felteszi az I-re a pontot. Arányokat tekintve egy főétel 7.40 euró és egy kávé 0.60 cent. A benzin meg olcsóbb, mint Magyarországon. Tudnak ezek a tótok valamit. 

A húsvéti zabálás után pedig elkezdtem az idei méregtelenítésemet, melyet két hónapra tervezek és már második hete tudományos alapokra helyeztem az étkezésemet. Ez abból áll, hogy két teljes napig tartott, amíg kiszámoltam az összes vitamin, ásványi anyag szükségletemet testsúlyra lebontva, majd a szükséges fehérje és zsírbevitelt és nem utolsó sorban a szénhidrátokat.  Megnézettem a véremet, a pisit és minden szükséges dolgot, hogy ne lőjjek kapura, hanem legyen értelme az elkövetkező napoknak. Nem a fogyás a cél, hanem kitakarítani mindent, ami nem oda való. 

Természetesen a szervezésből kihagytam azt a fontos részt, hogy napokig hisztérikus voltam és aludtam mindig mint a tejbetök. Az éjszakai pisiléseket még most sem szoktam meg, de ezzel jár. Lehet egy kacsát kellene beszereznem, mert amíg megjárom a vécét, kimegy az álom a szememből.

Na ezek mennek itt Balgimumban.

passeport...

Ebben a félévben is elég sokat kell hazarepülnöm és már annyira ellustultam, hogy csak fogom a válltáskámat úgy indulok a Charleroi-ra, mint más a Nyugatiba, Budapesten. Sajnos a rutinba időnként hiba csúszik, ami nagyon idegesítő és drága tud lenni. Ez történt március végén is, amikor öntudatosan csak autóba ültem, kényelmesen kihajtottam a reptérre, gondolván, hogy online beregisztráltam, az utolsók között mentem be a tranzitba. A váróban kényelmesen ültem  és vártam, hogy a sok sietős ember energiát és az idegeket nem kímélve tolakodjanak, hogy utána még percekig álljanak a lépcsőházban arra várva, hogy elindulhassanak a gép felé. A legutolsó utas én voltam, a földi kísérő mosolygott, hogy most már menjek és megnézte a jegyemet és kérte az útlevelemet. Én csak a személyit tudtam mutatni, mert az útlevél otthon maradt, azt pedig elfelejtettem, hogy a jegyem az útlevélszámmal lett vásárolva. Így történt, hogy belga módra, a nem kompromisszumokra kész és megoldásokban gondolkodó kisasszony vissza fordított és megtagadta az utazást. Első körben ideges voltam, majd dörmögtem egyet magyar módra, de hála az istennek belgásodom már és csak azon idegeskedtem, hogy jutok Budapestre. Szerencsére megoldás mindig van és egy jó drága repülőjeggyel már másnap reggel utazhattam is.

Madárlátta sütemények Brüsszelből.

Azt hiszem, megint házhoz megyek a lófaszért, mert III. Alberttel kettesben megyünk haza az ünnepekre és ha minden jól megy, a húsvéti nyuszik és a többi "jelkép"  közé érkezünk szombat éjszaka, pontosabban 14 óra vezetés után. 

Gondoltam egyet és megfordítottam a dolgokat, nem otthon, hanem itt sütök és gondosan becsomagolva szállítom haza a finomságokat, hogy vasárnap csak a cipóban sült csülökre tudjak koncentrálni, Limara után szabadon. Péntekemet nagyon megszerveztem, mert a házszabály szerint hét órakor előrántottam a porszívót és sikerült megelőznöm a szomszéd sárga kis béka ordítását és a minden pénteken reggel hétkor, már az ablak alatt csörömpölő szelektív kukás zaját.

A takarítás után kis cetlivel a kezemben indultam volna, de a cetlit otthon hagyva szifonkába mondtam  fel, miket kell majd vásárolnom. Sikeresen csak három dolgot felejtettem el, ezért biciklire pattanva még egy utolsó kört tettem a helyi carrefourba és halálmegvető bátorsággal kezdtem hozzá Maci baromira diós és a húsvéti répatortájához. Tervek között szerepel még Limara tejfölös kalácsa is, de ez legyen meglepetés (magamnak).

Gâteau aux carottes de Pâques avec l'huile d'olive

Húsvéti répatorta olívaolajjal

• 150 ml olívaolaj
• 4 egész tojás
• 15 deka nádcukor
• 20 deka tisztított darált mandula
• 10 deka durvára darált dió
• fél citrom leve és héja
• 1 csipet só
• 30 deka finomra reszelt sárgarépa
• 1 tk borkősav
• 1 tk szódabikarbóna

az elkészítést lásd ott:) kár lenne azt is idekopizni:) nekem furcsa volt, hogy nincs benne liszt, de majd kiderül.

Gâteau aux noix
Baromira diós torta

Tészta:

• 17 dkg liszt
• 6 dkg darált dió (darálás előtt megpirítani)
• 18 dkg cukor
• 9 egész tojás (jó,jó tudom, hogy sok, de mégis!)
• 3/4 dl rum
• 1/2 cs. sütőpor

 Krém:

• 4,5dl tej
• 9 dkg liszt
• 23 dkg porcukor
• 30 dkg darált dió (szintén átpörkölt)
• 25 dkg vaj
• 2 cs vaníliás cukor
• 3/4 dl rum

Elkészítés: íme...

Már csak be kell csomagolnom őket, hogy négy országon keresztűl kocsikáztassam őket és a családi asztalra kerüljenek, fogyasztásra.
Jó utat nekem:)

újdonságok? már akinek

Naomihenger azt írta, tovább ad egy díjat, akár még kreatív blogger is lehetek, ha le írok hét dolgot, amiről eddig még nem írtam a blogomban. Szerencsére nagyon sok mindenről nem írtam és azt gondolom nem is fogok. De legyen akkor hét dolog.

1. Az óvodában tulipán volt a jelem, ez csak azért érdekes, mert évekig azt hittem gereblye, de néhány hete megtaláltam az uzsonnás táskámat és benne ott fityegett egy tulipán. Az elmúlt hónapokban folyamatosan felismerek dolgokat:)
2. Tériszonyom van, nem kicsit, nagyon:) még a háztartási létrán is. 
3. Balkezes vagyok, pedig mindent megtett egy tanító, hogy a kommunista pedagógia értelmében csak jobb kezesen lehet elvégezni a nyolc általánost.
4. Első kutyám Jenőke, egy dalmát eb, aki 13 évig volt a családunk tagja. Kezdő kamaszkorában ellopta a konyhapulton kiolvadó mirelit csirkét és azt, zacskóval együtt falta fel. Ő elégedett volt, én pedig azért aggódtam, hogy a zacskót összekapcsoló fém klipsz, fel ne sértse a beleit. Nevelő célzattal a konyha pultra egy cseresznye paprikát tettem, hogy megtanulja nem szabad onnan elcsenni azt, amit ott talál. Nem jött be! Jenőke élete végéig imádta az erős paprikát, a születés napjára is erős Pistát kapott, az üveget fényesre nyalta. Szegényt, három hónapos korában elvittem az éjszakai ügyeletre, hogy bárányhimlős, mert kedély beteg, hányt és a hasán szemölcsök voltak. Az orvos szerencsére jó fej volt, felröhögött és felvilágosított, hogy azok a mellbimbói, amúgy elrontotta a gyomrát valamivel. 
5. Hiszek abban, hogyha "megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"  és nem hiszek abban, hogy valaki lehet kicsit terhes. A jó dolgok azok jó dolgok,  a rosszak pedig rosszak, mérlegelni pedig nem kell, mert úgyis az idő dönti el, nem pedig mi.
6. Azt hittem a csokoládét nem lehet megunni, ma már tudom, hogy meg lehet. Ez nagy csalódás volt.
7. Nem tudok olyan tányérból enni, aminek az alján virágcsokor van, vagy bármi.

Na ma ezeket tartottam érdekesnek és jöjjön a szabályzat némi módosítással.

Tehát a díj szabályai:


1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam. megvolt, de mégegycser Köszi Zsabóka!
2. A logót ki kell tennem a blogba. Íme!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. lásd fent!
4. Írnom kell magamról 7 dolgot. megvolt!
5. Tovább kell adnom 7 embernek. nem akarok senkit büntetni!
6. Be kell linkelnem őket. az ötös értelmében nem tudok senkit belinkelni!
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról. értelem szerű hogy nem fogok:)
és akkor jöhet a büntetés:)

"akik szándékosan megszakították a láncot. x blogger nem élt a lehetőséggel és a kézhezvételtől számított 3 napon belül hirtelen benőtt a köröm a bal hüvelykujján, vagy z bloggerina nem publikálta időben a 7-es listát és rá két napra odaégette a reggeli pirítósát. ( Naomihenger)"

Vanille de Madagascar...

olcsón, jót!

Rájöttem, hogy a vásárlás öröme nem a dolgok birtoklásával teljesítődik be, hanem, hogy jó minőséget a lehető legolcsóbb áron szerezze be az ember.

Magyarországon egy vanília rúd, kackiás műanyag hüvelyben 450 forint volt karácsony előtt. Brüsszelben ugyanez (igaz két rúd vanília) 4 euró 50. Az ebay-en 10 vanília rúd mindössze 1165 forint volt szállítással együtt.

Azt gondolom ez az ár hozza meg az örömöt. Ja és alig két nap alatt a postaládában volt a csemege.

" A madagaszkári vaníliát nevezik Bourbon Vanilla-nak. Ez a legjobb minőségű, s ezért több helyen (például Mexikóban) sokszor úgy hamisítják, hogy keverik a tonkababbal, amely kumarint tartalmaz és ártalmas a májra. "

Párizs...

 

Vannak a százforintos boltok és vannak a száz forintos utak. Persze ez csak képletes, de annál érdekesebb, ha úgy indulunk neki, hogy csak a legszükségesebbre költünk és a látványt, a hangulatot élvezzük, természetesen ingyen. 

Mindenkinek van egy elképzelése Párizsról, olyan csillogó-villogó, ahol mindenki illatos és a legutolsó divat szerint öltözik és a nők a franciás szépségükben tündökölnek. Hát igen... A valóság viszont mindig más, főleg a „százforintos” úton. Akkor valóban a színes Párizst látni, a bevándorlókat a megannyi turistát, érezni a fülledt erotikát a metróban, és az emberszagot.

Mindenkinek más és más Párizs, nekem a fejemben a harmincas évek dohányfüstös, alkoholtól mámoros emberei jutnak eszembe, akik az életüket átmulatva napközben egy Szajna parti kávézóban, arccal a víz felé pihenik ki magukat és készülnek a folytatásra. A közterületeken tangóharmonikás férfiak zenélnek, remélve, hogy összeszedik a napi betevőt, az „olyan negyedben” majd szakadt harisnyás, valaha „szépnők” árulják a pillanatnyi örömöt. 

Én ezeket vártam a „százforintos” úttól, sem többet, sem kevesebbet. 

Ha az ember reálisan méri fel a lehetőségeit kevés csalódás éri és meglátja Párizsban a várost és nem csak a turisták által felkapott nyugat európai nagyvárost, ahol a fényképekről ismert nevezetességek csak nemes egyszerűségükben állnak és mindent a szemnek alapon, nem tőrödnek a körítéssel, mert ez Párizs. 

Az Eiffel torony tövében a látvány után az erős húgyszag fogott meg és a koldusok, akik próbálkoztak pénzt kérni a semmiért, az ezredik árus, aki ugyanazt a Kínában készült torony másolatot árulja, darabonként egy euróért. 

Két pont között Párizsban a metró a legjobb közlekedési eszköz. Ők már időben felismerték és szinte bárhova el lehet jutni gyorsan, de nem kényelmesen. A párizsi metró fogalom, mert amíg a pesti metrón a befordult és semmibe meredő tekintetek fogadják az embert, Brüsszelben a derűsen mosolygó, de mégis érdektelen tekintetek, addig Párizsban a hömpölygő tömeg és büdös, áporodott illat. Ami pozitív, hogy a metrós tangóharmonikások jobban felkészültek a francia sanzonokból és a játékuk is tisztábban hallatszik, mint a Belgiumba bevándorolt zenész társaiké. 

Kulináris élményem nem volt, talán csak a sós karamellás palacsinta, ami állítólag Provanszi módra készült, mert arra felé ízesítik tengerisóval a kedvenc édességemet. Nem mondhatom, hogy beszarás volt, de legalább édes. A többi étkezés alapjául a szállodai szoba ágyára kiterített promóciós párizsi térkép szolgált, és a már jól ismert étkek, melyek viszonylag olcsón, bármelyik sarki GB expresszben is beszerezhetőek, legyen a kiindulási pont Brüsszel, Párizs vagy Malaga. 

Egy szónak is száz a vége, Párizst nem érdemes kihagyni, főleg akkor ha mindössze másfél órás vonat útra van. Szállást olcsón lehet találni (38 euró) a tömeg közlekedésre elég egy tízes gyűjtő (16 euró) az étkezés J (GB 20 euró/fő) és a kávék, melyeket el kell fogyasztani egykét eurós áron. 

Természetesen vissza kell mennem, amikor már a nap is kisüt.

kakaós csiga...

nem szép a kép, de annál finomabb a csiga:)

gyermekkori sztorija mindenkinek van erről az egyszerűnek tűnő pékárúról, de hála a magyar sütőiparnak már ez is a múlté. Sajnos vannak az "átkosnak" olyan termékei, melyeken a fejlettnek tűnő kapitalizmus csak rontott, legyen az alapanyag, vagy csak a technológia mássága. Azt gondolom a kakaós csigát elkészíteni nem ördöngös dolog, aki rájön a fortélyára, felidézhet néhány pillanatot a régi "szép" időkből.

Földrajzi határokat nem ismerő szakácskönyvemben szörfözve találtam rá macinál a kakaós csigára. Gondoltam egy nagyot, természetesen este tíz után, majd elkészítettem. Számos élménnyel bírok már, hogy milyen az, amikor az éjszaka közepén vajaskiflit majszolok egy bögre tejjel, vagy a frissen kisült kenyér csücskét ropogtatom, de a csiga eddig kimaradt. De csak eddig, mert az óra elütötte az éjfélt és a lakást betöltötte az olvadó kakaó és a tészta illata. Rájöttem, megint vissza csempésztem egy részletet a lehetetlenből. Sikerült az időt kicsit visszatekernem egészen a nyolcvanas évekig, amikor reggelente a helyi ÁFÉSZ boltban két kakaós csigát és egy fél liter tejet vettem tízóraira, és forgatókönyv szerint haladtam befelé, hogy a csokoládéban tocsogó friss tészta ízlelésével feltegyem a pontot az i betűre.

Boeuf á la Bourguignonne

Hát igen, én is hónapokig győzködtem magam, hogy elkészítem a híres étket Julia Child után, de valójában Starfokker fordítását és tapasztalatát követtem. Azért az eredeti receptet is letöltöttem pdf formában.

Nem akartam a recepthez semmit hozzátenni, sem elvenni belőle, ezért lépésről lépésre úgy haladtam, ahogy írva volt. A végeredmény, valóban egy nem "light" marhahús étel. Természetesen én is főtt krumplit tálaltam mellé a biztonság kedvéért.

Elkészíteni könnyű, mert bármennyire is macerásnak tűnik, valójában a sütőé a szerep, és azt a pár órát kell kivárni, nade utána!:)

Természetesen, desszertként Júlia citrom tortája került az asztalra, vagy ahogy ő nevezte "tarte au citron".

Ő azt írta róla, hogy:

“This delicious, light tart is really a soufflé. The same filling is also attractive in little tart shells served for afternoon tea,” writes Julia Child" és mennyire igaz...

Mindezek után azt gondolom, kellenek az ilyen vacsorák is, főleg ebben a kellemes évszakban.

szalagos fánk

vannak szokások, melyeket azért visz tovább az ember, hogy "valami" ne szakadjon meg. Ha vissza néz, az "valami" egy vonallá nője ki magát és megmutassa a dolgok elejét és végét. Szeretem a szokásokat és őrzöm az emlékeket, mert vannak...

Ilyen az is, hogy ma fánkot kellett sütnöm, pedig hizlal és még egészségesnek sem mondható, de szarni rá. A fánk finom és nem is annyira macerás, ahogy azt hisszük. Igaz oda tapaszt a konyha pulthoz, de megéri a fáradtságot. Jövőre lehet majd arra emlékezni, hogy a tavalyi fánkunk, farsang idején mennyire finom volt és évek múltán pedig mérlegelni, melyik is volt a legfinomabb.

atomium

a vizsgák között kénytelen voltam kiszellőztetni a fejem, mert amúgy is szar kedvemet a bezártság már csak fokozta. Az atomium tervben volt már, de jó időben és hétvégén, mint mindent azt is ellepik a turisták és csak úgy lehet körbejárni, mint a Lenin mauzóleumot anno.

Az emlékmű tövéhez érve hirtelen mellbe vágott az építmény, ami a vas tércentrált köbös kristályrácsát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban.

Elsőre hűbazmeg látvány, de a java még hátra van. Senki nem állt sorba, kértem egy jegyet és neki indultam a kalandtúrámnak.
Aki kicsit is ismer tudja, hogy a sámlin is tériszonyom van, tehát megint bevállalós voltam. Egy lift visz fel a legfelső gömbbe és onnan lehet gyönyörködni a panorámában. Nekem percekig tartott befogadni a látványt, de sikerült.

Lassan körbe sétáltam és leplezve a fosorgásomat nézelődtem kifelé az ablakokon. A látvány még szép is lehetett volna, ha nem felhős az ég és látni a város. Én csak száz méterre láttam el, de megérte. A körséta végeztével megnéztem az éttermet is, ahol drága pénzért a panoráma árával növelt kávét lehet elfogyasztani, majd vissza szálltam a liftbe és azt hittem végeztem, de nem.

A lift vissza vitt a ki indulási ponzthoz, majd a lábnyomokat követve felsétáltam az első atom magba, ahol az 1958 világ kiállítás képeiben és a kiállitótt tárgyaiban lehetett gyönyörködni. Ha jól emlékszem, négy atommagon keresztül tartott a túra.

A kiállítás nagyon tetszett, de az igazi kihívás az atom magok közötti közlekedés volt. A kétméteres átmérővel bíró acélcsövekben felfelé vagy lefelé, mozgólépcsőn, vagy csak a piros lemezlépcsőkön közlekedni emberpróbáló feladat volt számomra.