samedi 26 juin 2010

Résumé ...


A hetek telnek és a posztok nem akarnak megszületni. Ez nem jelenti azt, hogy nem  vagyok kiváló háziember, nem sütök-főzök és nem történnek balga dolgok itt Belgiumban, csak mégsem.

A környezetemben változások történtek, úgy mint született egy szép nagy televízió és mellé egy wii:) egy kenyérsütőgép, ami megmutatta, hogy lehet a világ legrondább kenyerét megsütni és a legfontosabb az új iphone, ami jelenleg csak levélnehezék, mert még okosítani kell rajta egy kicsit:) Megvoltak a vizsgák is amire nem vagyok annyira büszke, de lelkes amatőr lévén a nyarat a pótlásra fordítom és béreltem egy Professeur privé-t, aki átsegít a nehézségeken. A közeljövőben írok még egy tesztet német nyelvem, amivel sok szándékom még nincs, de kellenek a sikerélmények is. Amúgy meg dolgozom sokat, de ez segít abban is, hogy közeledik a nagy nap amikor a kezemben tarthatom majd a nikon d-90.et. 
Tehát röviden ennyi. 

Apró bosszúságok érnek napi szinten, de hála a mentornak, már tudok a dolgokon mosolyogni és nem hagyom befolyásolni az önbecsülésemet. Sajnos nem könnyű feladat, de üsse kő ez még belefér. 

Hétvégi programom módosul, mert a cimborám lekéste a Londoni gyorsat és ott maradt ebek harmincadjára, lehet ezen a napsütéses hétvégén tengerpart látogatás lesz egyedül. Kifekszem a napra és nézem a felhőket. Bármennyire is nyálas program, de megérdemlem... :)

2 commentaires:

trinity a dit…

Sörözés storno??? Mondjuk a tengerparton heverészés sem rossz program!!

belgasagok a dit…

jaja ugrott