atomium

a vizsgák között kénytelen voltam kiszellőztetni a fejem, mert amúgy is szar kedvemet a bezártság már csak fokozta. Az atomium tervben volt már, de jó időben és hétvégén, mint mindent azt is ellepik a turisták és csak úgy lehet körbejárni, mint a Lenin mauzóleumot anno.

Az emlékmű tövéhez érve hirtelen mellbe vágott az építmény, ami a vas tércentrált köbös kristályrácsát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban.

Elsőre hűbazmeg látvány, de a java még hátra van. Senki nem állt sorba, kértem egy jegyet és neki indultam a kalandtúrámnak.
Aki kicsit is ismer tudja, hogy a sámlin is tériszonyom van, tehát megint bevállalós voltam. Egy lift visz fel a legfelső gömbbe és onnan lehet gyönyörködni a panorámában. Nekem percekig tartott befogadni a látványt, de sikerült.

Lassan körbe sétáltam és leplezve a fosorgásomat nézelődtem kifelé az ablakokon. A látvány még szép is lehetett volna, ha nem felhős az ég és látni a város. Én csak száz méterre láttam el, de megérte. A körséta végeztével megnéztem az éttermet is, ahol drága pénzért a panoráma árával növelt kávét lehet elfogyasztani, majd vissza szálltam a liftbe és azt hittem végeztem, de nem.

A lift vissza vitt a ki indulási ponzthoz, majd a lábnyomokat követve felsétáltam az első atom magba, ahol az 1958 világ kiállítás képeiben és a kiállitótt tárgyaiban lehetett gyönyörködni. Ha jól emlékszem, négy atommagon keresztül tartott a túra.

A kiállítás nagyon tetszett, de az igazi kihívás az atom magok közötti közlekedés volt. A kétméteres átmérővel bíró acélcsövekben felfelé vagy lefelé, mozgólépcsőn, vagy csak a piros lemezlépcsőkön közlekedni emberpróbáló feladat volt számomra.