mercredi 30 juin 2010

je vous remercie....

aki Belgiumban él gyakran szembesül a rugalmatlansággal az ostobasággal és a töketlenkedéssel. Itt  valahogy mindent olyan körülményesen lehet elintézni, hogy ha valami ellenkezőt tapasztal az ember ,akkor elcsodálkozik. Ezt tettem ma én is.

Alap történet, hogy csomagban édességet adok fel egy kórház rehabilitációs osztályára, ahol az édesapám fekszik, most combnyakcsont töréssel, azaz már megoperálták és járni tanul újra mostanság. Gondoltam egy nagyot, hogy küldök egy doboz édességet a nővéreknek hátha jobban odafigyelnek, minden estre előre is "megköszönni" a munkájukat. Szerintem az ötlet, már csak azért is tökéletes mert az enyém, és ha én kapnék nővérként egy doboz csokoládét Brüsszelből, tuti össze szarnám magam a gyönyörtől. 

Annak rendje és módja szerint megvásároltam a csokoládékat. Elmentem a postára és téptem egy sorszámot. Gyomorgörcsöm volt előre, mert hónap végéig kell az adó papírokat feladni és féltem , órákig fogok sorban állni, e helyett üres volt a fiók. A polcról levettem egy dobozt, az itiner alapján összehajtogattam, majd belepakoltam és még egy képeslapot is megírtam, beletettem. Időközben sorra kerültem. A rossz arcú tisztviselő elmosolyodott, majd elmondta, hogy írjam rá kinek küldöm, mert elég nehéz feladni cím nélkül. Megtettem, majd bele a kis szekrénybe ( itt ugyanis egy üveg kalitkába kell betenni a csomagot, mert a személyzet máshogy nem érintkezik az ügyféllel). A postás lemérte és közölte kilenc grammal nehezebb. Egy "bassza meg" hagyta el a számat, amikor az ember elmosolyodik, kinyitja a dobozt és elkezd módszeresen levagdosni kilenc grammot a kartonból. Néztem nagyot, majd elmagyarázta, hogy így megtakarítok öt eurót. Miután méretre igazította a csomagomat, gondosan leragasztotta és még mosolygott is. Én meg csodálkoztam és nem győztem megköszönni a kedvességét, ami alapban nem jellemző itt Belgiumban. Nem akarom azt írni , hogy otthon sem lenne ez jellemző, mert mostanában nem adtam fel csomagot, de kétlem.

Beírtam egy ötöst a belga szolgáltató iparnak. Igaz, szerintem ez árválkodni fog egy ideig, de akkor is ami jár, az jár.

3 commentaires:

trinity a dit…

Nahát....Itthon ilyenről ne is álmodj!!
Édesapádnak gyors felépülést kívánok!!

Anonyme a dit…

Nahát! Ez biztos a szemüveges barna hajú srác volt. Ő nagyon rendes. Igaz, hogy amikor tavaly a bonbon formákat rendeltem az Amazonról és mentem átvenni, akkor rázogatta a csomagot, majd egyszerűen megkérdezte, hogy mi van benne, mert olyan kíváncsi. :-)))

belgasagok a dit…

köszi trinity:) nem álmodom:)

anonymus:) nem ő. egy idős szemüveges. Ennek nem kellett rázogatni, mert háromszor kipakolta és vissza. gondolom ha ideje lett volna még origamizik is, mert annyira élvezte.