Traditionnels hongrois croissant au beurre

Vajaskifli újra. Sajnos nem tudom megunni és hónapok óta nem került az asztalra. Talán ez volt az első pékárú, amit Limara oldaláról megsütöttem és egy évvel ezelőtt még, rendszeresen éjfél után került az asztalra. Belgiumban lehet azt mondani, hogy jók a pékek, mert számtalan "francia" érdekességgel szolgálnak, de vajas kiflit nem sütnek és vajas kifli nélkül lehet élni, de nem nem feltétlen:) 

Munka után gondoltam egyet és a flamand mosógép szerelő seggét nézve kipattant az ötlet, hogy vajaskiflit kell sütnöm. Semmi összefüggés a két dolog között, de ha kipattan valami, akkor az kipattan. A mosógép szerelő pedig nagyon vicces volt, mert szépen felkészültem, hogy mi a baja a gépnek és ő nemes egyszerűséggel közölte, hogy nem tud franciául. Ezt persze nem hiszem, mert a szolgáltatóknak kell a két nyelv ismerete, de ő nekiállt és csinálta a dolgát. A lényeg hogy megy a gép:)

Vajas kifli, retek, sajt, vaj, bögre tej. Ez lesz a méregtelenítő vacsora, mert belefér:) Ahoj:)

A kifli receptje itt:) természetesen a szerző oldalán, mert felesleges lenne másolni. Már mindenki tökélyre vitte szerintem,  aki még nem, az húzzon bele:)

újra itthon...

lassan már egy hete, hogy megjöttem, de írni, nem volt kedvem. Szerencse, hogy autóval mentem így nem veszélyeztette az érkezést a káosz ami reptereken uralkodott napokon keresztül. Igaz az utak tele voltak, de legalább lehetett haladni. III. Albert, hála a sufni tunignak, olyan volt mint egy ma született bárány. Kackiásan rótta a kilométereket és alig fogyasztotta a benzint. Budapest-Brüsszel kereken két tank, azt gondolom ez jó arány, ha hozzá adom azt a közel száz kilométert, ahol kapcsolgatni kellett, mert építették az utakat. Ettől függetlenül továbbra sincs kedvem autóval Magyarországra menni, ha nem muszáj. A kötelező szerviz és a kopott alkatrészek cseréje pont annyiba került, mint itt Brüsszelben csak a munkadíj, és akkor még nem is számszerűsítettem:) maradjunk annyiban hogy a negyede.

Otthon minden rendben ment. Sikerült a két hét alatt csak egyszer főznöm, beleértve a húsvéti ünnepeket is. Élveztük a Szlovák vendégszeretetet, ahol szemtelenül olcsón lehet enni szemtelenül finom ételeket és mellé a palóc tájszólás garantáltan felteszi az I-re a pontot. Arányokat tekintve egy főétel 7.40 euró és egy kávé 0.60 cent. A benzin meg olcsóbb, mint Magyarországon. Tudnak ezek a tótok valamit. 

A húsvéti zabálás után pedig elkezdtem az idei méregtelenítésemet, melyet két hónapra tervezek és már második hete tudományos alapokra helyeztem az étkezésemet. Ez abból áll, hogy két teljes napig tartott, amíg kiszámoltam az összes vitamin, ásványi anyag szükségletemet testsúlyra lebontva, majd a szükséges fehérje és zsírbevitelt és nem utolsó sorban a szénhidrátokat.  Megnézettem a véremet, a pisit és minden szükséges dolgot, hogy ne lőjjek kapura, hanem legyen értelme az elkövetkező napoknak. Nem a fogyás a cél, hanem kitakarítani mindent, ami nem oda való. 

Természetesen a szervezésből kihagytam azt a fontos részt, hogy napokig hisztérikus voltam és aludtam mindig mint a tejbetök. Az éjszakai pisiléseket még most sem szoktam meg, de ezzel jár. Lehet egy kacsát kellene beszereznem, mert amíg megjárom a vécét, kimegy az álom a szememből.

Na ezek mennek itt Balgimumban.

passeport...

Ebben a félévben is elég sokat kell hazarepülnöm és már annyira ellustultam, hogy csak fogom a válltáskámat úgy indulok a Charleroi-ra, mint más a Nyugatiba, Budapesten. Sajnos a rutinba időnként hiba csúszik, ami nagyon idegesítő és drága tud lenni. Ez történt március végén is, amikor öntudatosan csak autóba ültem, kényelmesen kihajtottam a reptérre, gondolván, hogy online beregisztráltam, az utolsók között mentem be a tranzitba. A váróban kényelmesen ültem  és vártam, hogy a sok sietős ember energiát és az idegeket nem kímélve tolakodjanak, hogy utána még percekig álljanak a lépcsőházban arra várva, hogy elindulhassanak a gép felé. A legutolsó utas én voltam, a földi kísérő mosolygott, hogy most már menjek és megnézte a jegyemet és kérte az útlevelemet. Én csak a személyit tudtam mutatni, mert az útlevél otthon maradt, azt pedig elfelejtettem, hogy a jegyem az útlevélszámmal lett vásárolva. Így történt, hogy belga módra, a nem kompromisszumokra kész és megoldásokban gondolkodó kisasszony vissza fordított és megtagadta az utazást. Első körben ideges voltam, majd dörmögtem egyet magyar módra, de hála az istennek belgásodom már és csak azon idegeskedtem, hogy jutok Budapestre. Szerencsére megoldás mindig van és egy jó drága repülőjeggyel már másnap reggel utazhattam is.

Madárlátta sütemények Brüsszelből.

Azt hiszem, megint házhoz megyek a lófaszért, mert III. Alberttel kettesben megyünk haza az ünnepekre és ha minden jól megy, a húsvéti nyuszik és a többi "jelkép"  közé érkezünk szombat éjszaka, pontosabban 14 óra vezetés után. 

Gondoltam egyet és megfordítottam a dolgokat, nem otthon, hanem itt sütök és gondosan becsomagolva szállítom haza a finomságokat, hogy vasárnap csak a cipóban sült csülökre tudjak koncentrálni, Limara után szabadon. Péntekemet nagyon megszerveztem, mert a házszabály szerint hét órakor előrántottam a porszívót és sikerült megelőznöm a szomszéd sárga kis béka ordítását és a minden pénteken reggel hétkor, már az ablak alatt csörömpölő szelektív kukás zaját.

A takarítás után kis cetlivel a kezemben indultam volna, de a cetlit otthon hagyva szifonkába mondtam  fel, miket kell majd vásárolnom. Sikeresen csak három dolgot felejtettem el, ezért biciklire pattanva még egy utolsó kört tettem a helyi carrefourba és halálmegvető bátorsággal kezdtem hozzá Maci baromira diós és a húsvéti répatortájához. Tervek között szerepel még Limara tejfölös kalácsa is, de ez legyen meglepetés (magamnak).

Gâteau aux carottes de Pâques avec l'huile d'olive

Húsvéti répatorta olívaolajjal

• 150 ml olívaolaj
• 4 egész tojás
• 15 deka nádcukor
• 20 deka tisztított darált mandula
• 10 deka durvára darált dió
• fél citrom leve és héja
• 1 csipet só
• 30 deka finomra reszelt sárgarépa
• 1 tk borkősav
• 1 tk szódabikarbóna

az elkészítést lásd ott:) kár lenne azt is idekopizni:) nekem furcsa volt, hogy nincs benne liszt, de majd kiderül.

Gâteau aux noix
Baromira diós torta

Tészta:

• 17 dkg liszt
• 6 dkg darált dió (darálás előtt megpirítani)
• 18 dkg cukor
• 9 egész tojás (jó,jó tudom, hogy sok, de mégis!)
• 3/4 dl rum
• 1/2 cs. sütőpor

 Krém:

• 4,5dl tej
• 9 dkg liszt
• 23 dkg porcukor
• 30 dkg darált dió (szintén átpörkölt)
• 25 dkg vaj
• 2 cs vaníliás cukor
• 3/4 dl rum

Elkészítés: íme...

Már csak be kell csomagolnom őket, hogy négy országon keresztűl kocsikáztassam őket és a családi asztalra kerüljenek, fogyasztásra.
Jó utat nekem:)

újdonságok? már akinek

Naomihenger azt írta, tovább ad egy díjat, akár még kreatív blogger is lehetek, ha le írok hét dolgot, amiről eddig még nem írtam a blogomban. Szerencsére nagyon sok mindenről nem írtam és azt gondolom nem is fogok. De legyen akkor hét dolog.

1. Az óvodában tulipán volt a jelem, ez csak azért érdekes, mert évekig azt hittem gereblye, de néhány hete megtaláltam az uzsonnás táskámat és benne ott fityegett egy tulipán. Az elmúlt hónapokban folyamatosan felismerek dolgokat:)
2. Tériszonyom van, nem kicsit, nagyon:) még a háztartási létrán is. 
3. Balkezes vagyok, pedig mindent megtett egy tanító, hogy a kommunista pedagógia értelmében csak jobb kezesen lehet elvégezni a nyolc általánost.
4. Első kutyám Jenőke, egy dalmát eb, aki 13 évig volt a családunk tagja. Kezdő kamaszkorában ellopta a konyhapulton kiolvadó mirelit csirkét és azt, zacskóval együtt falta fel. Ő elégedett volt, én pedig azért aggódtam, hogy a zacskót összekapcsoló fém klipsz, fel ne sértse a beleit. Nevelő célzattal a konyha pultra egy cseresznye paprikát tettem, hogy megtanulja nem szabad onnan elcsenni azt, amit ott talál. Nem jött be! Jenőke élete végéig imádta az erős paprikát, a születés napjára is erős Pistát kapott, az üveget fényesre nyalta. Szegényt, három hónapos korában elvittem az éjszakai ügyeletre, hogy bárányhimlős, mert kedély beteg, hányt és a hasán szemölcsök voltak. Az orvos szerencsére jó fej volt, felröhögött és felvilágosított, hogy azok a mellbimbói, amúgy elrontotta a gyomrát valamivel. 
5. Hiszek abban, hogyha "megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"  és nem hiszek abban, hogy valaki lehet kicsit terhes. A jó dolgok azok jó dolgok,  a rosszak pedig rosszak, mérlegelni pedig nem kell, mert úgyis az idő dönti el, nem pedig mi.
6. Azt hittem a csokoládét nem lehet megunni, ma már tudom, hogy meg lehet. Ez nagy csalódás volt.
7. Nem tudok olyan tányérból enni, aminek az alján virágcsokor van, vagy bármi.

Na ma ezeket tartottam érdekesnek és jöjjön a szabályzat némi módosítással.

Tehát a díj szabályai:


1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam. megvolt, de mégegycser Köszi Zsabóka!
2. A logót ki kell tennem a blogba. Íme!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. lásd fent!
4. Írnom kell magamról 7 dolgot. megvolt!
5. Tovább kell adnom 7 embernek. nem akarok senkit büntetni!
6. Be kell linkelnem őket. az ötös értelmében nem tudok senkit belinkelni!
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról. értelem szerű hogy nem fogok:)
és akkor jöhet a büntetés:)

"akik szándékosan megszakították a láncot. x blogger nem élt a lehetőséggel és a kézhezvételtől számított 3 napon belül hirtelen benőtt a köröm a bal hüvelykujján, vagy z bloggerina nem publikálta időben a 7-es listát és rá két napra odaégette a reggeli pirítósát. ( Naomihenger)"

Vanille de Madagascar...

olcsón, jót!

Rájöttem, hogy a vásárlás öröme nem a dolgok birtoklásával teljesítődik be, hanem, hogy jó minőséget a lehető legolcsóbb áron szerezze be az ember.

Magyarországon egy vanília rúd, kackiás műanyag hüvelyben 450 forint volt karácsony előtt. Brüsszelben ugyanez (igaz két rúd vanília) 4 euró 50. Az ebay-en 10 vanília rúd mindössze 1165 forint volt szállítással együtt.

Azt gondolom ez az ár hozza meg az örömöt. Ja és alig két nap alatt a postaládában volt a csemege.

" A madagaszkári vaníliát nevezik Bourbon Vanilla-nak. Ez a legjobb minőségű, s ezért több helyen (például Mexikóban) sokszor úgy hamisítják, hogy keverik a tonkababbal, amely kumarint tartalmaz és ártalmas a májra. "

Párizs...

 

Vannak a százforintos boltok és vannak a száz forintos utak. Persze ez csak képletes, de annál érdekesebb, ha úgy indulunk neki, hogy csak a legszükségesebbre költünk és a látványt, a hangulatot élvezzük, természetesen ingyen. 

Mindenkinek van egy elképzelése Párizsról, olyan csillogó-villogó, ahol mindenki illatos és a legutolsó divat szerint öltözik és a nők a franciás szépségükben tündökölnek. Hát igen... A valóság viszont mindig más, főleg a „százforintos” úton. Akkor valóban a színes Párizst látni, a bevándorlókat a megannyi turistát, érezni a fülledt erotikát a metróban, és az emberszagot.

Mindenkinek más és más Párizs, nekem a fejemben a harmincas évek dohányfüstös, alkoholtól mámoros emberei jutnak eszembe, akik az életüket átmulatva napközben egy Szajna parti kávézóban, arccal a víz felé pihenik ki magukat és készülnek a folytatásra. A közterületeken tangóharmonikás férfiak zenélnek, remélve, hogy összeszedik a napi betevőt, az „olyan negyedben” majd szakadt harisnyás, valaha „szépnők” árulják a pillanatnyi örömöt. 

Én ezeket vártam a „százforintos” úttól, sem többet, sem kevesebbet. 

Ha az ember reálisan méri fel a lehetőségeit kevés csalódás éri és meglátja Párizsban a várost és nem csak a turisták által felkapott nyugat európai nagyvárost, ahol a fényképekről ismert nevezetességek csak nemes egyszerűségükben állnak és mindent a szemnek alapon, nem tőrödnek a körítéssel, mert ez Párizs. 

Az Eiffel torony tövében a látvány után az erős húgyszag fogott meg és a koldusok, akik próbálkoztak pénzt kérni a semmiért, az ezredik árus, aki ugyanazt a Kínában készült torony másolatot árulja, darabonként egy euróért. 

Két pont között Párizsban a metró a legjobb közlekedési eszköz. Ők már időben felismerték és szinte bárhova el lehet jutni gyorsan, de nem kényelmesen. A párizsi metró fogalom, mert amíg a pesti metrón a befordult és semmibe meredő tekintetek fogadják az embert, Brüsszelben a derűsen mosolygó, de mégis érdektelen tekintetek, addig Párizsban a hömpölygő tömeg és büdös, áporodott illat. Ami pozitív, hogy a metrós tangóharmonikások jobban felkészültek a francia sanzonokból és a játékuk is tisztábban hallatszik, mint a Belgiumba bevándorolt zenész társaiké. 

Kulináris élményem nem volt, talán csak a sós karamellás palacsinta, ami állítólag Provanszi módra készült, mert arra felé ízesítik tengerisóval a kedvenc édességemet. Nem mondhatom, hogy beszarás volt, de legalább édes. A többi étkezés alapjául a szállodai szoba ágyára kiterített promóciós párizsi térkép szolgált, és a már jól ismert étkek, melyek viszonylag olcsón, bármelyik sarki GB expresszben is beszerezhetőek, legyen a kiindulási pont Brüsszel, Párizs vagy Malaga. 

Egy szónak is száz a vége, Párizst nem érdemes kihagyni, főleg akkor ha mindössze másfél órás vonat útra van. Szállást olcsón lehet találni (38 euró) a tömeg közlekedésre elég egy tízes gyűjtő (16 euró) az étkezés J (GB 20 euró/fő) és a kávék, melyeket el kell fogyasztani egykét eurós áron. 

Természetesen vissza kell mennem, amikor már a nap is kisüt.