Vannak a százforintos boltok és vannak a száz forintos utak. Persze ez csak képletes, de annál érdekesebb, ha úgy indulunk neki, hogy csak a legszükségesebbre költünk és a látványt, a hangulatot élvezzük, természetesen ingyen.
Mindenkinek van egy elképzelése Párizsról, olyan csillogó-villogó, ahol mindenki illatos és a legutolsó divat szerint öltözik és a nők a franciás szépségükben tündökölnek. Hát igen... A valóság viszont mindig más, főleg a „százforintos” úton. Akkor valóban a színes Párizst látni, a bevándorlókat a megannyi turistát, érezni a fülledt erotikát a metróban, és az emberszagot.
Mindenkinek más és más Párizs, nekem a fejemben a harmincas évek dohányfüstös, alkoholtól mámoros emberei jutnak eszembe, akik az életüket átmulatva napközben egy Szajna parti kávézóban, arccal a víz felé pihenik ki magukat és készülnek a folytatásra. A közterületeken tangóharmonikás férfiak zenélnek, remélve, hogy összeszedik a napi betevőt, az „olyan negyedben” majd szakadt harisnyás, valaha „szépnők” árulják a pillanatnyi örömöt.
Én ezeket vártam a „százforintos” úttól, sem többet, sem kevesebbet.
Ha az ember reálisan méri fel a lehetőségeit kevés csalódás éri és meglátja Párizsban a várost és nem csak a turisták által felkapott nyugat európai nagyvárost, ahol a fényképekről ismert nevezetességek csak nemes egyszerűségükben állnak és mindent a szemnek alapon, nem tőrödnek a körítéssel, mert ez Párizs.
Az Eiffel torony tövében a látvány után az erős húgyszag fogott meg és a koldusok, akik próbálkoztak pénzt kérni a semmiért, az ezredik árus, aki ugyanazt a Kínában készült torony másolatot árulja, darabonként egy euróért.
Két pont között Párizsban a metró a legjobb közlekedési eszköz. Ők már időben felismerték és szinte bárhova el lehet jutni gyorsan, de nem kényelmesen. A párizsi metró fogalom, mert amíg a pesti metrón a befordult és semmibe meredő tekintetek fogadják az embert, Brüsszelben a derűsen mosolygó, de mégis érdektelen tekintetek, addig Párizsban a hömpölygő tömeg és büdös, áporodott illat. Ami pozitív, hogy a metrós tangóharmonikások jobban felkészültek a francia sanzonokból és a játékuk is tisztábban hallatszik, mint a Belgiumba bevándorolt zenész társaiké.
Kulináris élményem nem volt, talán csak a sós karamellás palacsinta, ami állítólag Provanszi módra készült, mert arra felé ízesítik tengerisóval a kedvenc édességemet. Nem mondhatom, hogy beszarás volt, de legalább édes. A többi étkezés alapjául a szállodai szoba ágyára kiterített promóciós párizsi térkép szolgált, és a már jól ismert étkek, melyek viszonylag olcsón, bármelyik sarki GB expresszben is beszerezhetőek, legyen a kiindulási pont Brüsszel, Párizs vagy Malaga.
Egy szónak is száz a vége, Párizst nem érdemes kihagyni, főleg akkor ha mindössze másfél órás vonat útra van. Szállást olcsón lehet találni (38 euró) a tömeg közlekedésre elég egy tízes gyűjtő (16 euró) az étkezés J (GB 20 euró/fő) és a kávék, melyeket el kell fogyasztani egykét eurós áron.
Természetesen vissza kell mennem, amikor már a nap is kisüt.
