dimanche 29 novembre 2009

merveileux Spéculoos


Belgium, hivatalosan három nyelvű ország, azaz a francia, a holland és a német nyelv az elfogadott, de a némettel tapasztalataim szerint hadilábon állnak. Alapjában a három nemzetiség, de inkább csak a francia és a holland, folyamatosan rivalizál egymással és ami jó történt Belgiumban az biztos tőlük származik. Minden esetre a spéculoos egy egész évben kapható keksz féleség, de mégis a karácsonyhoz kötik a belgák.
Tavasszal a bolha piacon láttam egy eredeti spéculoos formát, amit sajnálok, hogy nem vettem meg, így jártam. Egy fából faragott, amivel a tésztát formázzák még a sütés előtt.

Spéculoos, lehet önálló desszert is, de kiváló alapanyaga más süteményeknek is, mert könnyen morzsolható és a fűszeres-karamellás ízvilág jó alapot, akár egy sajt tortának is.

Megpróbáltam az én spéculooszomat elkészíteni Magyarországon, igaz forma nélkül, csak úgy, az íze kedvéért és már tudom, addig nem halok meg, amíg nem lesz egy spéculoos formám. Természetesen a boltban kapható 95 centes keksz (400 g) is kiváló, de a sütés közbeni és utáni illat felfő a lakásban felejthetetlen, még akkor is, ha a karácsonyi fíling nem járja át az elmémet.

Legyen egy kis recept is, és bárki teremthet otthonában Belga karácsonyi hangulatot , ami lehet flamand, vallon, vagy német is egyben.

Egy dolog biztos: a spéculoos készül lisztből, vajból, cukorból, tojásból, fűszerekből (elsősorban fahéj) és egy csipetnyi sütőporból.

Spéculoos:
(egy jó nagy adag keksz)

250 g liszt
175 g vaj, szobahőmérsékleten
175 g sötét barna cukor
1 tojás
1 teáskanál sütőpor,
1 evőkanál fahéj
1 csipet só
1 csipet szerecsendió
fűszerek ízlés szerint
A tészta össze állítása egyszerű. A hozzávalókat keverjük össze és egy éjszakára tegyük a hűtőbe. Ha nincs keksz formázónk, akkor megteszi a mézeskalács forma, vagy csak egy kés. A kivágott alakzatokat 160 fokon kb. 15 percig süssük és már kész is.


7 commentaires:

trinity a dit…

De jó, ennek a receptje hiányzott! Én az Ikeában szoktam hasonló ízvilágú kekszet venni, de ez sokkal jobb lehet, talán kevésbé törékeny, mert az ikeás nagyon vékonyka...Ki fogom próbálni, azt hiszem simán, kiszúróformákkal!!
Remélem, kipihened magad a hétvégén....
Észerevetted, hogy integettem?? :)))

Anonyme a dit…

Tudod mit ropogtatok épp? Spekulatius-t :)
Nagyon szeretjük és tényleg annyira olcsó, hogy nem éri meg küszködni vele. Meg szerintem nem is sikerülne ilyen finoman roppanósra, mégis puhára. Egy formát viszont én is lönék szívesen. Csak, hogy legyen. Voltam ma bolha piacon és csodákra leltem!
Jelentkezem és írok hosszaban is!

belgasagok a dit…

trinity miért nem a rendes neved használod? nekem az nagyon tetszik. amúgy a fertő tónál jobbra néztem és integettem:) gondoltam hátha a kispityerben mulatjátok az időt:)

Ancsika!:) te kis spekuláns:) a bolhapiacon remélem fotóztál és már ideje lenne a hosszabb irásnak is :)

Limara a dit…

Képzeld, kaptam Hollandiából három fát, különböző mintákkal. Mézeskaláccsal akartam felavatni, de kipróbálom inkább ezzel a recepttel! Köszönöm! :))

belgasagok a dit…

Limcsi:) helyes:) a fáról tehetnél majd fel képet:)

Limara a dit…

naná! :)))

Garffyka a dit…

Idén gondoltam először arra, hogy itthon süssem, ne bolti legyen. Így is lesz, most, hogy megtaláltam a recepted.
Köszi :)