lundi 30 novembre 2009

Salade Waldorf classique



Tudod, hogy milyen a Waldorf-saláta? Kérdezték a minap tőlem. Ismertem, de egy pillanatra elgondolkoztam, mert pontosan nem tudtam valójában milyen is a klasszikus Waldorf saláta. Ahány ház, annyi szokás. Egyik iskolás pajtásommal a főzésnél tartunk a ragozás helyett. Tény, hogy szoktam készíteni olyan salátát, amelybe diót teszek és kockára vágott almát és mazsolát , egy kis majonézzel bevonom az egészet, de ez még nem a Waldorf. Ez még csak hasonlít rá, tudtam meg.

A Waldorf saláta, alma és a zeller (általában zsülienre vágva) apróra vágott dió, szőlő és majonéz mártással készül. A saláta állítólagos eredete kb. 1893 körüli a híres Waldorf Hotel New York- ból (később a Waldorf-Astoria 1931-ben). Azt mesélte Zsan, hogy egy Oscar Tschirky, névre hallgató főpincér abban az időben elég sokat újított, sőt a tojás ételeket is ő reformálta. Persze bármi megtörténhet. A saláta viszont nagyon finom, nem utolsó sorban egészséges és még fogyókúrásnak is mondható, mert hála a zeller vízhajtó hatásának a vesét és a májat is tisztítja.

Hozzávalók:

* 1 / 2 csésze zeller apró kockákra vágva
1/2 csésze apróra vágott dió
* 1 / 2 csésze mag nélküli piros szőlő, a felére
* 1 nagy zöld alma, hámozott és kockára vágott
* 3 evőkanál majonéz (vagy joghurt a könnyű változathoz)
* 1 evőkanál friss citromlé,
* 1 / 2 teáskanál só -
* 1 / 4 teáskanál frissen őrölt bors -
* Egy marék saláta

Ez a saláta a nyárból! Én, aki előnyben részesíti a zöldség-gyümölcs kombót, tele vagyok ezzel a keverékkel, sima, ropogós és természetesen édes. A majonéz helyett joghurttal is lehet készíteni.

3 commentaires:

trinity a dit…

A ragozásnál kellemesebb egy kis saláta:))) Egyik kdvencem, rég nem ettem...De ma épp zellerkrémlevest főztem:))

trinity a dit…

Na, szóellenőrzés ide-oda-csak melléütök:) Bocs...

belgasagok a dit…

ugyan már , nálam senki jobban nem üt mellé:)